Category: fürdőszoba tervező

Képernyőfotó 2015-03-03 - 18.34.12Többször és többféleképpen megpróbáltam már berendezni a fürdőszobámat, hiszen átalakítás előtt állunk, tehát a legutolsó csempe és szaniter is ki fog jönni onnan. Visszaépítésnél szeretnék olyan tisztálkodó helyiséget, melyet már gyerekként is megálmodtam nagymamám oroszlánlábas kádjában ülve. Kockás papíron folyt eddig a tervezés, odafigyelve a legapróbbnak tűnő dologra is. Tudom, hogy milyen csempékre vágyok, hogyan szeretném elhelyeztetni azokat a falon és már a burkolólap színével is tisztában vagyok. Férjem persze furcsán nézett rám, amikor előveszem terveimet és arról érdeklődök, hogy nemi melyik tetszik. Mivel láttam rajta, hogy hidegen hagyja a téma taktikát váltottam. Felkerestem egy lakberendezéssel foglalkozó irodát, ahol a Ceramic King fürdőszoba tervező programmal rövid idő alatt 3D-s modellé alakították az általam 2D-ben megálmodott fürdőszobát. Ez sokkal látványosabb képet adott a fürdőszobáról, férjem is könnyebben bele tudta magát képzelni. A lakberendező programnak köszönhetően sikerült kiválasztani jövőbeni fürdőszobánkat.