Monthly Archives: december 2014

5266d44bbb70b-smallSajnos már fiatal koromban is komoly problémáim voltak a derekammal, bár akkor még megpróbáltam titkolni ezt környezetem elöl. Véleményemet és hozzáállásomat a problémámhoz csupán terhességem után változtattam meg, amikor már olyan fájdalmaim voltak, hogy az ágyról sem tudtam felállni ha kisbabám sírt. Persze először otthoni körülmények között próbálkoztam meg panaszaimat enyhíteni krémek segítségével, ám mivel minden próbálkozásom feleslegesnek és eredménytelennek bizonyult inkább szakemberhez fordultam. Orvosom szerint állandó gyógyszeres kezelést felesleges lett volna elkezdeni a szoptatás mellett, hiszen panaszom nem mindennap jelentkezett más „kezelési módszert” ajánlott. Azt javasolta, hogy szerezzek be egy fűtött derékaljat, ami melegen tartja ágyamat és segít a fellépő fájdalom és görcs enyhítésében. Bevallom, nem tetszett az ötlet, de férjem néhány nap múlva ennek ellenére hazahozta az Értéksziget webáruházból rendelt ágymelegítőt, melyet azóta nagy örömmel és szívesen használok pihenéseim során.

imagesIrodaházak, középületek foltmentes ablaktisztítása csak ipari alpinisták bevonásával lehetséges. Mindenkinek van főnöke, mindenkit szorít a határidő. Sokszor halljuk, hogy legyen kész minél hamarabb, a legjobb, ha már holnap! Ezzel a felszólítással igen nehéz mit kezdenie annak, akinek valóban el kell intéznie a teendőket. Ilyenkor a legjobb, ha egyből profi és megbízható ipari alpinistát hívunk. Ők nem késnek el, ők elvégzik időben a munkát, miattuk nem lesz leszidás csak dicséret. Van úgy, hogy valóban szorít a határidő, ilyenkor nem lehet állványozni, emelőkosaras autót bérelni. Sőt, ha lehetne is, akkor is felesleges lenne, hiszen az alpinisták díja jóval szerényebb ezeknél. Ha őket hívjuk még plusz pontokat is bezsebelhetünk a nagyfőnöktől, hiszen spóroltunk is a kiadásokon. Az eredmény pedig minden esetben tökéletes. Értik a munkájukat, foltmentesen és karcmentesen dolgoznak. Csillog-villog minden felület, amerre csak elhaladnak, ahol csak lógnak. A magasan elhelyezkedő üvegfelületek csak az ő munkájuk által lesz gyorsan újra fényes és tiszta.

Screen Shot 2014-12-04 at 10.45.43Kulcs nélkül is lehet legálisan kinyitni egy autót? Bizony lehet! Az autózárnyitó szakemberek slusszkulcs nélkül is képesek kinyitni a legbonyolultabb autózárat is. Az sem akadály, ha lemerült az akkumulátor, hiszen erre is van megoldásuk. Ha bezártuk a kulcsot a kocsiba, ha beletört a zárba vagy elhagytuk, ellopták a slusszkulcsot, akkor a zárszerviz szakemberei újat is készíthetnek a számunkra. Az autók nyitása éppen úgy működik ma már, mint a bejárati ajtóké. Az esetek legnagyobb részében sérülésmentesen, és ez nagyon fontos a tulajdonosoknak. Így jelentős összegeket spórolhatnak meg, hiszen sem karcolás, sem üvegezés, sem kárpitozás nem szükséges a zárjavítás vagy zárcsere után. Ez a legkedvezőbb ajánlat, amivel találkozhatunk. Nem érdemes házilag nekiállni a babrálásnak, a feszegetés, a csavargatás nem használ, ám lehet, hogy nagyobb kárt viszont sikerül okoznunk vele. Hívjunk szakembert, az a biztos megoldás! Ne kísérletezgessünk, megfelelő rutin és tapasztalat nélkül valószínűleg nem fog sikerülni a mutatvány!