gyerekbútorKezdő szülőként legtöbbször gondot okoz az, hogy hogyan is kellene hozzákezdeni a gyerekszoba berendezéséhez, milyen gyerekbútorokat kellene beszerezni. A feladat valóban nem egyszerű, így tapasztalt lakberendezőként szeretnék adni néhány tanácsot. Elsőként azt kell eldöntenünk, hogy milyen funkciót szánunk a gyerekszobának. Ez nagyon fontos, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy csak aludni fog ott a gyerek vagy játszani esetleg tanulni is. Azt tudnunk kell, hogy minél több funkciót kell ugyanabban a helyiségben megoldani annál nagyobb szobára lesz szükség. A hozzám fordulóknak azt szoktam javasolni, hogy ha tudják, akkor válasszák szét a funkciókat, vagyis rendezzenek be egy pici hálót és egy nagyobb játszós illetve tanulós szobát. Persze erre a legritkább esetben van lehetőség. Hely spórolás szempontjából a szülők többsége a többfunkciós gyerekágyat választja, mely a pihenés mellett lehetőséget ad az apróbb kabalák, játékok tárolására, sőt sokszor a ruhák elhelyezése is egyszerűbb, ha ilyen gyermekágyat választunk.

relax székAz utóbbi időben nagyon sokat dolgozok munkahelyemen és otthon is annak érdekében, hogy ki tudjunk evickélni a szakadékból, ahová az elmúlt években kerültünk anyagilag. Fő munkahelyem mellett több mellékállásom is van, ám ezek közül szerencsére többet tudok otthon is csinálni, így családomat látom és gyermekeim is találkoznak velem napi szinten. Feleségem mindenben támogat, vezeti munka mellett a háztartást, ellátja a gyerekeket, és ha szükséges még nekem is besegít. Így nem csoda talán, ha mindketten fáradtan ülünk le néhány percre esténként, mielőtt aludni indulunk. Ekkor tudunk igazán elbeszélgetni, áttekinteni hogyan is állunk. A legalkalmasabb ezekhez a beszélgetésekhez egy relax szék, melyben megpihenhetünk az egész napos fáradalmak után. Relax székeinket már közel tíz éve használjuk, hiszen akkor kaptuk anyósoméktól azokat, amikor beköltöztünk. A fa vázas relax széken műbőr kárpitozás van, ami praktikus, hiszen könnyen letörölhető és tisztítható is, lábtartó azonban nem tartozik hozzá.

Imperial mini boxA kedvesemmel most ünnepeljük majd a harmadik házassági évfordulónkat. Nem szoktunk nagyon ajándékozni,inkább kisebb hétköznapi meglepetésekkel szoktuk kedveskedni egymásnak. Idén arra gondoltam, hogy küldök neki egy szép virágcsokrot de mivel ezt elcsépeltnek találom és valami különlegesebbet szeretnék így el kezdtem kutakodni a neten. Több oldalt is találtam ahol máshogy értelmezik a virágcsokor fogalmát. Dobozba teszik akár mintákat kialakítva a levágott gyönyörű rózsákat. Az imperialroses kínálata fogott meg leginkább. Egy mini boxot rendeltem aminek a tartalma 24 szál vörös rózsa de egyébként lehet választani színeset is. Minden szál rózsa végén egy fiola van amit vízzel töltenek meg, hogy a rózsák sokáig frissek maradjanak. A feleségem munkahelyére rendeltem. Igazi meglepetés volt számára és nagyon meghatódott. Rögtön felhívott amint megkapta. Ez egy remek alternatíva ha valaki nem egy egyszerű virágcsokrot szeretne a kedvesének. Az imperialroses tökéletes választás.

Barack pálinkaEngem bízott meg a főnököm, hogy a külföldi partnereinknek vásároljak valamilyen magyaros ajándékot. Teljesen tanácstalan voltam, hogy mégis honnan vegyek olyan emléket, amit egy külföldi, Magyarországra érkezve értékelni tud. Egyik barátom javaslatára kerestem fel a hungarikumbolt.hu weboldalt, ahol temérdek ilyen ajándékot lehet venni. Borok, pálinkák, likőrök, mézek, lekvárok, csokoládék és fűszerek kaphatóak. Tényleg nemtől és kortól függetlenül mindenki számára megfelelő ajándékot találhatunk a weboldalon. A külföldi partnereinknek végül egy-egy díszdobozba csomagolt, különleges magyar bort vásároltam, hozzá somlekvárral, amik nagy sikert arattak. Megspóroltam rengeteg időt és pénzt, hogy nem kellett elautóznom a városba, boltról-boltra járni. Gyorsan, precízen kézhez kaptam a termékeket, így én is csak ajánlani tudom az oldalt. Azért is örülök, hogy rábukkantam a hungarikumbolt.hu-ra, mert bármely neves alkalom közeledtével, nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy mivel lepjem meg szeretteimet.

medálMár több hete űz azzal a családom, hogy áruljam el, mit szeretnék a karácsonyfa alatt találni. Kérésük alól megpróbálok minden esetben kibújni, hiszen nem gondolom úgy, hogy a szeretet ünnepének az ajándékozásról kellene szólnia, sokkal inkább a  családi együttlétben látom az értelmét. Persze tudom, hogy a szokások szerint ilyenkor kell megajándékoznunk szeretteinket, de véleményem szerint ahhoz, hogy én örömet szerezzek valakinek nem szükséges a karácsony és régen rossz, ha csak ilyenkor tudunk leülni és beszélgetni azokkal, akik fontosak nekünk. Vitát azonban elveim miatt nem szeretnék, így megpróbáltam keresni valamit, amit egyébként is megvásárolnék magamnak. Egy prémium ékszer webáruház elehetőségét adtam meg végül családtagjaimnak, ahol egy fehérarany színű szív medált néztem ki magamnak. Ez ugyanis nagyon jól illik a ruhámhoz, melyet a szilveszteri buliba szeretnék majd felvenni. A medál megrendelését karácsony utánra terveztem, de ha örömet szerzek azzal, hogy megvásárolhatják számomra, akkor lemondok a rendelés folyamatáról.Itt is böngészhetsz:www.ekszerragyogas.hu

búvárszivattyúMély fúrt kút van az udvarunkon, igazából veteményesünk nincsen így három dologra szoktuk használni.. Egész nyáron a kútról mossuk a kocsit, onnan fürdetjük a kutyáinkat és van egy nagy, 4 méter átmérőjű medencénk, amit szintén a kútról szoktunk feltölteni. Jó minőségű vize van, bevizsgálatattuk, úgyhogy bátran lehet benne nyáron fürdeni, semmi bajunk nem lesz. Tavaly nyár végén leégett az előző szivattyú motorja, de már idény vége volt, gondoltam nem veszek másikat csak majd tavasszal. Már csak azért is, mert nem volt kedvem elmenni utána nézni. Viszont kerestem hidrofor tartályt a neten és a szivattyubolt.hu-ra keveredtem emiatt, akkor meg láttam, hogy van ott is búvárszivattyú is olcsón, szóval gondoltam, hogy megrendelem egybe a kettőt és akkor azzal sem kell többet foglalkoznom, mert el lesz intézve, illetve nem kell kétszer fizetni a szállítási költséget sem. Szóval már meg van a tavaszra a búvárszivattyú is, bár még a leengedéssel mindenképpen megvárom amíg elmúlnak a fagyos idők, télre úgy sem szabad lent hagyni.

lift plakátNemrég kezdtünk vállalkozásba a férjemmel, és az elmúlt pár napot azzal töltöttük, hogy a legjobb marketing lehetőségeket felkutassuk. Nagyon sok mindent megnéztünk és egy-két dolgot kis próbáltunk, de leginkább a liftreklám plakátok jöttek be. Ezekkel olyan közönséget értünk el amit az online felületeken nem tudtunk elérni. Az offline reklámozás ugyanis teljesen kortalan és minden társadalmi réteghez elér egyaránt, legyen akár egy lakótelepi panelház liftjében akár egy irodaházban. Mivel nekünk nemcsak a fiatal vagy az úgynevezett aktív korosztály érdekes üzleti szempontból, ezért a reklámunkat is úgy kellett kitalálni, hogy mindenkit egyaránt megközelítésen. A liftekben a helyzet plakátok pedig mindenkinek egyformán szem előtt vannak. Mióta kihelyeztettük a reklámplakátokat, azóta felpörgött a forgalmunk, jelentősen több a bevételünk, végre beindult a vállalkozásunk. Sok új vásárlótól kapjuk vissza az információt, hogy a liftek reklàm plakátjain látták a hirdetésünket és ott ragadta meg a figyelmüket a termékünk.

linképítés

linképítés

Az adatbázisodba beviszed az ügyfelet és azt is, hogy mikor cserélted a gumiját és milyen állapotban van a gumija.
Készítesz egy online időpont foglaló rendszert, ahol bárki beléphet és bejelölheti mikor viszi az autóját.
A rendszert úgy állítod be, hogy a következő gumicsere időszak előtt 2 héttel elindul egy email sorozat, melynek egyetlen célja az, hogy foglaljon időpontot tőled…
Az automata rendszered figyeli azt is, kinek milyen állapotú a gumija és akinek már lassan cserélnie kellene a gumiját annak egy spéci ajánlat megy ki, amiben ingyen felszereled a gumikat ha tőled vásárolja meg az új autógumikat.
A rendszerben rögzíted az újabb gumicserét és a legközelebbi gumicsere időszakban már speciális emailt küldesz ki hűséges ügyfeleknek, akik már több alkalommal is nálad cserélték a gumikat. nekik adsz egy ajándék kávékupont vagy amit szeretnél… Az újaknak egy másik emailt küldesz ki más ajánlattal.

Az autógumiscég rendszere így alkalmas lesz arra, hogy megtöltse a napokat munkával és később statisztikákat és riportokat is tudsz készíteni…

…tehát a legnagyobb előnye az automatizálásnak az, hogy önműködő rendszered lesz amivel növekedni tudsz! Mit lehet automatizálni a marketingben?

Automatizálni tudod…
- az email kiküldést
- a számlázást + bankkártyás fizetést
a feladatok kiosztását
az értékesítést
a kommunikációt
és minden mást ami egy esemény hatására történik…

Az automatizálást először papíron tervezd meg, írd le mit szeretnél automatizálni és rajzold le a csatornát (funnel) és az eszközöket melyekkel mozgásba tudod hozni a potenciális vevőket.
Automata marketing rendszer tervrajz
Az angol nyelvterületen SALES FUNNEL-nek hívjuk az értékesítési csatornát vagy más néven tölcsért.
A fennti példát ha megnézed látni fogod, hogy minden lépést meg kell tervezned majd. Nézzük meg milyen elemeket kell feltüntetned majd a folyamatod ábrázolása során… – Seo pr cikk linképítés

öntözőrendszerNovember végére minden öntözőrendszert fagymentesíteni kell annak érdekében, hogy a téli fagyok ne tegyenek bennük kárt és a következő tavasszal el lehessen indítani azokat. A feladatot komolyan kell venni, hiszen ha nem fordítunk rá alapos figyelmet, akkor a téli fagyok komoly károkat képesek tenni benne. Az idei tél ráadásul hidegebb lesz az előrejelzések szerint, így jobb félni, mint megijedni alapon mindenképpen érdemes foglalkozni a témával. Ha mi magzunk nem értünk az öntözőrendszer téliesítéséhez keressünk minél hamarabb egy szakembert, aki még a stabil fagyok és hosszan tartó mínuszok megérkezése előtt cselekedni tud öntözőrendszerünk védelme érdekében. Ha sokáig várunk ezzel a rendszerben megfagy a víz, ami szétfeszítheti a csatlakozókat, tönkreteheti a szórófejeket. Ezek megjavíttatása tavasszal komoly összegbe kerülhet, így azt gondolom költséghatékonyabb megoldás, ha a következő hetekben megoldjuk vagy megoldatjuk a locsolási szezon végi víztelenítést, így megkíméljük öntözőrendszerünket tavaszra.

egyedi pendrive

egyedi pendrive

Nemzetközi szinten és Magyarországon is egyre inkább terjed az ötletes és hatékony ajándékok választásának módszere.  Már az emberek inkább megvásárolnak  egy olyan ajándékot még használható is és praktikus. Éppen ezért egy egyedi pendrive tökéletes ajándék lehet bárkinek. Amennyiben bárkinek keresem ajándékot akkor ajánlom mindenképpen nézd meg az egyedi pendrive oldalát  és válogass te is kedvedre.  Tudom hogy nehéz ügy az ajándékvásárlás de hidd el nekem hogyha olyan terméket választasz amit nap mint nap használ majd ott nem tudsz hibázni. Én mindenképpen beszélnek hogy egy egyedi pendrive legyen az ajándék mivel ezzel sokkal többet tudsz majd segíteni az ajándékozottnak. Természetesen dönthetsz másképpen is de mindenképp szerettem volna megosztani veled ezt az élményt. Amennyiben teheted az internetről rendelj mert sokkal nagyobb a választék és legtöbb esetben még kedvezőbben kapod meg mint a többi helyen. Jó vásárlást kívánok neked és jó ajándékozást majd a jövőben. Köszönöm most!

next posts >>